2008-11-27

Szakmai tanulmányutak

2008 októberében és novemberében az IFES képviselői a Lifelong Learning-program 1.1 főtevékenysége keretei között zajló második szakmai tanulmányutjukon vettek részt. Mindkét esemény házigazdája a CNAM Pays des Loire, az IFES-szel több európai projektben is együttműködő szervezet volt.

Az első szakmai tanulmányúton Stefania Isaila vett részt. A tanulmányút tárgyát egy tevékenységi körnek a globális kontextusú versenyben való helytálláshoz szükséges folytonos képzés jelentette. A látogatás Nantes-hoz közel, a Cholet-régióban zajlott le, a helyi kutatói hálózat és a gyerekcipőtermelés megismerésére összpontosított. Termelőműhelyek, kutatólaborok, gyárak és felnőttképző központok látogatására került sor.

A második szakmai látogatás célja a tudományos és technikai kultúra- disszemináció megvalósulásának megismerése volt. Az IFES részéről Silviu Ispas úr vett részt. Múzeumok és kulturális, tudományos terek látogatására, helyi hatóságok és kultúraformáló, -népszerűsítő médiumok képviselőivel, tudományos kutatókkal, tanácsadókkal való találkozásokra került sor. Kiemelt figyelmet kapott a fenti tevékenységek fontossága egy közösség tartós fejlődésében.